Biztosítás

A nyugalom és a biztonság kincset ér

Napjainkat átszövi a bizonytalanság, ami hatással van egészségünkre, megélhetésünkre, vagyoni helyzetünkre, jövőnkre. Tömegesen tapasztalják meg, hogy az eddig szinte garantáltnak hitt biztonság egyik napról a másikra akár teljesen felborulhat.

Vannak területek, ahol a törvény kötelez minket arra, hogy biztosítsuk felelősségünket, így a gépjárművel okozott kárral mások vagyonát nem veszélyeztethetjük. De mi a helyzet a sajátunkkal? Arról már magunknak kell gondoskodnunk. Mégpedig az élet minden területén, okos védőhálóval.

Megélhetésünk, vagyonunk elvesztésével közeli hozzátartozóinkat is bajba sodorjuk

“Majdcsak lesz valahogy” mondja az optimista gondolkodású ember, amikor eléri a bizonytalanság szele és meg is teheti, ha csak magáról kell gondoskodnia. Viszont családos emberként nem mondhatjuk felelősségteljes hozzáállásnak ezt a reakciót. Hiszen a felelősségteljes ember előre gondolkodik és előre gondoskodik arról, hogy baj esetén karnyújtásnyira legyen a menőöv.

Lássuk csak a reális veszélyeket, ami miatt vagyonunk, anyagi biztonságunk megkérdőjeleződhet:

  • komolyabb betegség
  • munkahelyünk elvesztése
  • rosszul megválasztott hitelkonstrukció
  • megélhetésünket biztosító feltételek megváltozása (fizetőképes kereslet)
  • természeti csapás
  • baleset
  • bűncselekmény áldozata is lehetsz

Mit tehetünk, hogy megóvjuk magunkat ezektől a súlyos csapásoktól?

A baj sok esetben elkerülhetetlen, mert ha előre tudjuk, hogy elfogunk esni, előtte leülünk. De a való életben ez általában nem így működik. A lehetséges következmények forgatókönyvét viszont már előre megírhatjuk. Biztosíthatjuk az ellátásunkat és megélhetésünket egy váratlan betegség idejére, biztosíthatjuk a vagyonunkat egy természeti csapás, baleset, betörés esetére, előre gondoskodhatunk nyugdíjas éveinkről és segítséget kérhetünk szakértőtől, hogy a megválasztott hitel miatt is békésen hajthassuk álomra a fejünk.

Ez a nyugalom egész egyszerűen mindenkinek jár. Milyen ára van? Meglepően alacsony ahhoz képest, amit kapunk érte.

Legfőbb kincsünk a család

A kockázati életbiztosítással szeretteid teljes körű biztonságban lehetnek. Felelősséggel tartozol értük. Idős szüleidnek, gyerekeidnek, lehet, hogy egyetlen támasza vagy. És mi a helyzet a házastársaddal? Kiszolgáltatottá válna nélküled, vagy gondoskodtál róla, hogy boldogulhasson akkor is, ha kiesel a sorból? Egyéni online konzultáció során megismerheted a lehetőségeket, mellyel védőhálót vonhatsz köréjük. Fordulj szakértőnkhöz!


KONZULTÁCIÓT KÉREK

Egészség csak egy van

Az egészségbiztosítás a váratlan betegségekre is segít felkészülni, megteremti a gyors, szakszerű, méltóságteljes, színvonalas orvosi ellátást, hiszen ezek a legfontosabb feltételei a gyógyulásnak. Amit kaphatsz: magánellátás, nagyértékű diagnosztika, egynapos sebészet, külföldi gyógykezelés, rehabilitáció, kieső jövedelem pótlása, így egészséged védelméhez felelősen hozzájárulhatsz. Egyéni online konzultáció során megismerheted a lehetőségeket, mellyel biztosíthatod a gyógymódot egy lehetséges betegség esetére. Fordulj szakértőnkhöz!


KONZULTÁCIÓT KÉREK

Szeretem a vagyonom

Vagyonbiztosítással biztosíthatod vagyontárgyaidat. Ingatlanunk, ingóságaink, anyagi javaink meghatározzák vagyonunkat. Örül, akinek van, kesereg, akinek nincs elég belőle. Ha sok, ha kevés, amink van, azt féltjük és nem akarjuk elveszíteni. Pedig egyik napról a másikra sokat veszíthetünk egy-egy váratlan esemény által. Csak néhány példa a reális veszélyekből: autó megrongálás, lopás, tűz, árvíz, földrengés, vandalizmus, baleset. Meg tudod védeni vagyonod, nem kell örökre megsemmisülnie, nem kell feladnod otthonod és a károkat nem kell zsebből fizetned. Ne adj esélyt a veszteségre, egyéni online konzultációval megismerheted lehetőségeidet. Fordulj szakértőnkhöz!


KONZULTÁCIÓT KÉREK

Élj jó módban sokáig!

Nyugdíjbiztosítással megőrizheted minden addig megóvott kincsed is. Amennyiben egészséged, vagyonod megóvásával, családodról való felelősségteljes gondoskodással elérted a nyugdíjas kort, kijár neked, hogy méltó körülmények között éld meg az idős kort. Ne kelljen kevés pénzből élni, az addigi életszínvonalat lejjebb adni, gyermekeid segítségére szorulni, barátokról, utazásokról, a színvonalas orvosi ellátásról lemondani. A nyugdíj program, a befektetési alapok, a járadék biztosítás, az előtakarékosság mindezt stabilan megalapozzák. Egy online beszélgetéssel képbe kerülhetsz és felelősen dönthetsz. Fordulj szakértőnkhöz!


KONZULTÁCIÓT KÉREK