Ki a beteg(es)ebb? A hazai népesség, vagy maga az ellátórendszerünk?

Ki a beteg(es)ebb? A hazai népesség, vagy maga az ellátórendszerünk?

Blogbejegyzésem ezúttal nem a kilenc Oscar díjat nyert „Angol beteg”-gel foglalkozik, hanem a „Magyar beteg”-ről, vagyis a beteg magyar egészségügyi ellátásról.

A témában hetente jelennek meg cikkek, biztos mindenkinek a fülén jön ki a sok panaszkodás, épp ezért én ennek tulajdonítom, hogy csak kevesen hallják meg, miért is muszáj öngondoskodni az egészségügyi területen is.

A füles példa nem volt véletlen, ugyanis épp egy magán fülészeti rendelőből jövök, amely ellátást ma reggel 45 perc alatt szervezte meg a biztosítóm magánegészségügyi szolgáltatója, és ennek köszönhetően kora délután ½ 2-kor már a fülészeti rendelőben ültem. Várakozás nélkül, ahonnan – azon túl, hogy ellátták az akut fülproblémám – az összes fül-orr-gégészeti gócpontot  leellenőrizve, egy harminc perces alapos kivizsgálást követően távozhattam. Amúgy nem vagyok beteges, náthás is vagy 10 éve voltam utoljára, és ez a mostani fülprobléma is egy triviális fültisztítás eredményének következménye és amelynek köszönhetően öt napja nem hallottam a bal fülemre.

Ugye egyetértetek velem abban, hogy ilyen bárkivel előfordulhat, és akkor még nem is beszéltünk betegségről. De maradjunk ennél az egyszerű példánál, nem szükséges mindenkinek halálos betegnek lennie – bár ezt sem szabad kizárni, ezért a mai bejegyzésem végén megírom az elmúlt napokban érkezett szomorú hírt egy egykori sporttársamról.

Költői kérdés: mit gondolsz, erre az ellátásra meddig kellett volna várni a TB által finanszírozott rendelőintézetben? Sokat ne törd a fejed, ugyanis nekem sem volt mindig egészségbiztosításom, és ezt a problémát sikerült még anno TB ellátás keretén belül megtapasztalni. Az akut külső hallójárat gyulladásom talán az első alkalommal volt a legsúlyosabb, amikor még egy uszodai fertőzés is társult hozzá, és iszonyatosan fájt is a fülem.

Ekkor először telefonos bejelentkezéssel próbálkoztam a kerületi rendelőintézetben, ahol azonnal mondták, hogy a havi előjegyzési naptár már betelt, próbálkozzak a jövő hónap elején. „Egy akut fülgyulladással?” – kérdeztem. A telefonos hölgy is elég cikinek érezte a dolgot és azt javasolta, hogy fáradjak be személyesen a rendelőbe, akkor talán hamarabb kapok időpontot. Ez azonnal megtörtént, és a “személyes varázsomnak” köszönhetően már a következő hétre találtak is időpontot.

Csakhogy nem igazán akartam elhinni, hogy tényleg nem látnak el azonnal, ezért nem tágítottam. Kitartásom eredményesnek bizonyult, így nagy kegyesen megengedték, hogy várjak, és ha van két előjegyzett beteg közt egy kis idő, de legkésőbb a rendelés végén ellát a doktornő. Ekkor 2,5 órát dekkoltam a rendelőben, és a rendelés végén valóban ellátták a fülem. Innentől már simán  ment minden, ugyanis még kb. 6-szor kellett visszamennem, de akkorra már mindig időpontra mehettem, és max. fél órát kellett várni egy-egy gyógyszeres csíkcserére és a váladék lecsapolására.

Szégyellem, de ez az eset akkor még nem győzött meg, és nem kötöttem magamnak egészségbiztosítást, mondván, hogy soha nem vagyok beteg, a fülemre meg majd vigyázok. Az akkoriban 22 éves leánygyermekem nőgyógyászati félrekezelésekor telt be a pohár, ugyanis az állami rendelőben (ahova szintén nagy keggyel jegyezték elő), alaposabb vizsgálat nélkül – azaz elmondás alapján – diagnosztizáltak nála petevezeték gyulladást, amire azonnal egy lórúgásnyi antibiotikumot írtak fel.

De mivel az antibiotikum hatástalannak tűnt, ezért a zsebembe nyúlva magánrendelésre vittem, ahol kiderült, hogy a fiatal szervezetében mindössze egy domináns peteérés zajlott. Hát ekkor lett nekünk családi egészségbiztosításunk, amely tulajdonképpen egy betegség biztosítás, amely keretén belül az egyes betegségek jelentkezésekor várólista és hálapénz nélküli, szinte azonnali ellátást szerveznek, amiért értelemszerűen helyben fizetni sem kell, hiszen az ellátás díját a biztosítónk rendezi.

Ezen blogomban nem kívánok útmutatót nyújtani a különböző egészségbiztosítási megoldásokról, mert az egy másik mese lesz.  Viszont jó hír, hogy már kis országunkban szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen mára már többféle egészség-(betegség-) biztosítással és megoldással találkozhatunk, különböző formában, különböző kockázattal – de ember legyen a talpán, aki eligazodik benne. Ha jót akarsz magadnak, akkor független egészségbiztosítási szakembert keresel fel, aki külön díj nélkül segít eligazodni az egyes megoldásokban és megtalálni a Neked legmegfelelőbb megoldást, amely már régóta nem csak a gazdagok kiváltsága. Ugyanis napi egy, otthon főzött (tehát nem Starbucks) kávé árából az alapellátás elérhető, és akár Te magad állíthatod össze, milyen kockázatokat szeretnél még bele, amivel persze még mindig nem éred el a napi Starbucks kávézásra költendő összeget.

Az a tapasztalatom, hogy leginkább a hipochonderek, vagy azok gondoskodnak egészségbiztosításról, akik már legalább egyszer az életükben, vagy környezetükben átéltek sokkoló, vagy negatív tapasztalatokat.

Csak sajnos van olyan helyzet is, hogy már késő. Hiszen néhány biztosítási megoldást csak orvosi kockázatfelmérés, vagy a korábbi betegségek leleteinek beküldését követően lehet megkötni, és pont azoknak szokták a kockázatelbírálók visszautasítani a biztosítási igényét, akik a leginkább veszélyeztetettek, vagy túl vannak már néhány komolyabb betegségen, amikor már a pénz nem is számít, csak lássák el őket normálisan.

Ha egyáltalán el lehet látni itthon… mert a magyar orvosok szaktudása még mindig vitathatatlan nemzetközi szinten is, csak hát az egészségügyi intézményeink felszereltsége, tisztasága, szervezettsége, és még sorolhatnám… hagy kivetnivalót maga után. És akkor még az orvosok elvándorlásáról, az orvoshiányról nem is beszéltem. Egy orvos barátom mesélt arról, hogy 12 óráról 24 órára vitték fel az egy-egy sürgősségi ügyeletben eltöltendő órák számát. Te vajon kibírnál egy 24-órás non-stop ügyeletet? És ha igen, akkor mennyire lennél a topon, amikor a 23. órában behoznak egy leszakadt lábú sérültet, és akkor kellene bele kezdened az operálásába? Óriásira nő már ilyenkor az orvosi műhiba esélye, vagy esetlegesen a műtétet követően simán bent maradhat egy vérrel teli tampon a beteg szervezetében egy lehajszolt 24 órás műszak után. Mert hallottunk már ilyenről, ugye?

Egy szó mint száz, sajnos vannak olyan esetek, amikor egy esetleges rák diagnosztizálásra a szomszédos Bécsig minimum el kellene menni, hogy időben felállíthassák a pontos diagnózist. Az a vizsgálat vajon mennyibe kerülne Neked? Biztos lehetsz benne, hogy több évnyi Starbucks kávézás árát kifizeted egyetlen vizsgálatért, és akkor még el sem kezdtek meggyógyítani.

És akkor zárásként az ígért történet: napok óta a fejemben motoszkál, vajon megmenthették volna-e az egykori sporttársam életét – aki az ötvenes évei elején néhány hete rákban elhunyt – ha esetleg időben diagnosztizálják, és egy világszerte elismert specialista gyógyítja mondjuk a bostoni klinikán. Mert ott nagyobb hatékonysággal gyógyultak meg már rákbetegek, mint itthon, és mert megtörtént, egy a magyar hölgy Bostonban felgyógyult a rákbetegségéből. Ez sem elérhetetlen, és ez sem a gazdagok privilégiuma!

Ha idáig elolvastad a bejegyzést, akkor az már fél siker. Mert legalább elgondolkodtál rajta.

De kérlek, ne arra várj, hogy történjen valami, és ne legyen túl késő, mire megteszed az első lépéseket a saját egészséged biztosítása érdekében.

Laskóy Ágnes