befektetési tanácsadó

Mibe érdemes befektetni?

A profi elemzők naprakész információkkal rendelkeznek arról, hogy éppen mik a kilátások a tőzsdén, vagy arról, hogy a politikai helyzet alakulása várhatóan milyen hatással lesz az árfolyamok alakulására, de aki ezen a téren laikus, az mindebből nem túl sokat ért. Csak azt szeretné megtudni, hogy a megtakarított pénzét hol helyezhetné el okosan úgy, hogy biztonságban tudja, emellett a lehető legjobban kamatozzon.

Fél füllel persze hallunk az arany és az ingatlan kétszámjegyű hozamairól és talán azzal is többször találkoztunk már, hogy például egy elnökválasztás milyen jellegű mozgásokat okozhat a tőzsdén. A befektetés ma már digitális úton is megvalósítható, még az arany esetében is, úgyhogy tényleg nem az a kérdés, hogyan járjunk el, hanem az, hogy melyik befektetési módot válasszuk. Hozzáértés nélkül, a szerencsére bízni a választást merész dolog, hiszen nagyon sok pénzt veszíthetünk csupán azért, mert a szakértő tanácsai helyett a magunk feje után mentünk. A kockázat mértéke és a nyereség esélye egymással kézenfogva járnak, de ez kevés a képlethez, mert csekély kockázattal is nagyot bukhatunk, ha komolyabban mellényúlunk.

Sokan nem is hiszik, hogy egy hozzáértő szakértő tanácsaival sok pénzt is kereshetnek, talán többet is, mint amennyit az általuk kalkulált legjobb kamatozástól remélhettek. Ettől függetlenül még mindig sokan tartják a pénzüket a bankban negatív kamaton, lemaradnak, hiszen nem is értesülnek a “tuti” befektetésekről, a szintén tapasztalatlan barátokkal, ismerősökkel tárgyalják meg pénzügyeiket. De vajon miért? Mert számukra átláthatatlan pénzügyi útvesztőnek érzik a befektetési lehetőségek széles kínálatát és fel se merül bennük, hogy egy szakértő tanácsait is kikérhetnék. Ha érdekel egy jó befektetési tanácsadó, akkor egy független pénzügyi szolgáltató tanácsadóját érdemes megkeresni, akitől megalapozott befektetési stratégiát kaphatsz kockázatvállalási hajlandóságod tükrében. A személyre szabott tanácsok figyelembe veszik elvárásainkat a befektetésekkel, megtakarításainkkal szemben és megtalálják a számunkra legmegfelelőbb, jelenleg elérhető befektetési formát.

Kérdésed van? Fordulj szakértőnkhöz!


KONZULTÁCIÓT KÉREK