adóvisszatérítés

Naprakész információk a gyermekes családok rendkívüli adóvisszatérítéséről

Néhány szülő el sem hiszi, hogy valóban visszakaphatja jövő év elején az idén levont, vagy befizetett adóját. Egyeseknek ez olyan jelentős összeg, aminek felhasználása komoly döntést kíván. Az nem kérdés, hogy a legtöbb családban bőven megvan a helye a pénznek, inkább az okoz dilemmát, hogy a többféle lehetőség közül melyiket válasszák. Viszont első körben hozzá kell jutni a visszatérítéshez, cikkünkben minden ezzel kapcsolatos kérdésre választ adunk.

Az alap rendelkezés, hogy minden gyermekes szülőt, aki családi adókedvezményre jogosult, megillet a 2021-ben szerzett jövedelméből levont adó, illetve a befizetett EKHO és KATA egy része.

Ez pontosan azt jelenti, hogy visszakapják:

  • az önálló és a nem önálló tevékenység adóját,
  • az egyéb jövedelem adóját,
  • az ekhó kétharmadát,
  • a KATA negyedét.

Vannak olyan adók, amit külön adózó jövedelemnek számító bevételek után fizetünk 2021-ben, ilyen a lakás eladása, osztalék, tőzsdei nyereség, ezek nem járnak vissza.

A gyermekes szülők közül mindketten jogosultak a visszatérítésre, ha az év bármely napján családi kedvezményre jogosultak és 2021-ben volt összevont adóalapba tartozó jövedelmük, mint munkabér, megbízási díj, őstermelői, ingatlan bérbeadásból érkező jövedelem, vállalkozói kivét. Gyermekes szülőnek számítanak a várandósság 91. napját betöltött leendő szülők is. Ehhez az szükséges, hogy közös háztartásban éljenek, aminek igazolására elég az élettársi viszony, nem is kell házastársaknak lenniük.

Emellett azt is megilleti a kedvezmény, aki saját jogán jogosult családi pótlékra, vagy rokkantsági járadékot kap.

Mennyi az annyi?

A visszatérítésnek felső határt szabtak, tehát a nagyon magas jövedelemmel rendelkezők csak egy részét kapják vissza adójuknak. A felső határ a 2020 december hónapban érvényes éves átlagbér 15%-a, legfeljebb szülőnként 809 ezer forint. ECHO kétharmada, a KATA negyede.

Vannak olyan KATA vállalkozók, akiknek a vészhelyzet miatt nem kellett a KATA befizetéseiket teljesíteni márciusban és áprilisban, nekik így arányosan kevesebb lesz a visszatérítésük is.

A NAV számára információ az utalandó összeg kiszámításához:

  • A munkáltató/kifizető által a havi adó- és járulékbevallásban feltüntetett levont adóelőleg,
  • a kifizető által a ’08-as bevallásban feltüntetett levont ekho,
  • az adószámlára beérkezett tételes adó.

A bevallási tervezetben, amit a NAV minden évben elkészít, március 15-től látható lesz a kedvezmény összege.

Mit kell tenned, hogy megkapd a visszatérítést?

A gyermekes szülők nagy részének semmit. A visszautalás a családi pótlék folyósításából már ismert adatok (bankszámlaszám, postacím) szerint automatikus lesz 2022. február 15-ig azoknak, akiknek a munkáltatójuk SZJA-t, ECHÓT von le év közben. A kiutalás feltétele így, hogy a a családi pótlékot folyósító szerv, vagy a munkáltató adatot szolgáltasson. A munkáltató a családi kedvezményről év közben a havi adó- és járulékbevallásban nyilatkozik.

Azoknak van teendőjük, akiknek a kiutaláshoz szükséges adataik nem ismertek a NAV számára. Nekik nyilatkozniuk kell adataikról.

Pontosan akkor kiknek kell a “VISSZADO” nyomtatványt kitölteniük?

  • Annak a magánszemélynek, akinek nem folyósítanak családi pótlékot, nem vesz igénybe családi adókedvezményt, de jogosult rá.
  • Egyéni vállalkozó és nem kap családi pótlékot.

A „VISSZADO” nyomtatványon elektronikus úton, vagy papíron 2021. december 31-ig nyilatkozni kell arról, hogy családi kedvezményre jogosultként az adó-visszatérítés megillet és közölnöd kell az utaláshoz szükséges adatokat (belföldi fizetési számlaszámát vagy postacímét) is. Amennyiben ez elmarad, az egyéni vállalkozók és az őstermelők és mindenki más, aki maga fizeti az SZJA-t a jövedelme után, a 21SZJA bevallásban is tudja kérni az adó-visszatérítést. Ugyanez a lépés ajánlott, ha a kiutalt összeggel nem értünk egyet.

A speciális esetekre itt nem tértünk ki, de a NAV 1819-es Infovonala és az ügyfélszolgálatok készséggel nyújtanak felvilágosítást minden kérdésben.

Abban viszont, hogy miképp tudod a leggazdaságosabban felhasználni a kapott összeget, ha befektetnél, előtakarékosságot indítanál, gyermeked jövőjét támogatnád, vagy a kapott összeget hitellel egészítenéd ki, szakértő segítséget kaphatsz tőlünk díjmentesen, akár online tanácsadás keretében is.


KONZULTÁCIÓT KÉREK